Három dolog az esküvői fotózásról – Bese Zoltán

Három dolog az esküvői fotózásról – Bese Zoltán
5 (100%) 3 szavazat

Esküvői fotózás vérprofi esküvői fotóssal – FotoBese.com

esküvői fotózás
esküvői fotózás

A hármas szám bűvkörében fogunk most egy képzeletbeli utazást tenni, nem véletlenül, hiszen egy ilyen csodálatos eseménynél, mint az esküvő, nagyon fontos minden részlet. Lehet valaki földhözragadt, de a nagy napon általában az is kissé babonás lesz, aki egyébként az ilyen jellegű dolgokban nem hisz.

Egy esküvő életünk fontos döntésének a következménye, azt jelenti, hogy valaki mellett letettük a voksunkat és bár nem látjuk a jövőt, de jelen szándékaink szerint, vele kívánjuk leélni életünket és családot is együtt szeretnénk alapítani. A család minden esetben három embernél kezdődik, hiszen kell hozzá egy apa, egy anya és egy gyermek. Már itt megjelenik a hármas szám, ami fontos eleme a néphagyományunknak, és jó párszor visszaköszön hétköznapjaink során is. A hármas számot misztikus számnak is nevezzük. Három kívánsága van az aranyhalat kihalászó embernek, három fiú próbál szerencsét a népmeséinkben és Luca széke is három lábon áll. Ugyanezt mondhatjuk el az esküvői fotózás titkáról. Sikerének három alappillére van:

  • Az fotós személye és szakmai felkészültsége
  • A fényképezőgép minősége
  • A menyasszony és a vőlegény mosolya

A fotós személye és szakmai felkészültsége:

Esküvői fotós felkészültsége a legfontosabb. Időben kiválasszuk az esküvői fotózáshoz a legmegfelelőbb személyt, aminek ismérve az elhivatottság. Ha valaki elhivatott, szakmailag egész biztosan felkészült arra, amit nap, mint nap végez, esetünkben egy jó fotós odafigyel a beállításokra és a fényviszonyokra is.

A fényképezőgép minősége:

Legyen az digitális, vagy régebbi hagyományos készülék, sok múlik azon, hogy milyen géppel készülnek a fotók. Gondoljunk bele, hogy amikor készítünk egy képet a mobiltelefonunkkal, és még egyet egy fényképezőgéppel, akkor láthatjuk, hogy mekkora a különbség, ez a helyzet két fényképezőgép között is. De a legfontosabb, hogy fotós stílusa megfeleljen számunkra mert ez biztosítja az esküvői fotózás jó minőségét!

A menyasszony és a vőlegény mosolya:

Az első két pillér lehet akármilyen jó, ha az ifjú pár mosolya nem őszinte. Természetesen retusálni, kiemelni részleteket lehet, de akármilyen varázsló is a fényképész, az esküvői fotózás nem várt eredménnyel zárulhat, ha az érzelmek nincsenek rendben. Ez fontos, hiszen a képeken az fog visszatükröződni, ahogy a pár érezte magát. Sokan izgulnak, félnek a nagy tömegtől, feszengnek, ha fotózásra kerül a sor. Segíthet a nagy nap sikerességében, ha odafigyelünk az olyan apróbb részletekre is, hogy például lennie kell a menyasszonyon egy kéknek, egy újnak, egy réginek, és egy kölcsön kapott dolognak.

Ha fenti három dolog megvan, akkor egész biztosan tökéletes lesz az esküvői fotózás!